Egyszer már belevágtam. Próbáltam kiírni magamból, mi történt, mi történik. Nem sikerült, elhallgattam, annyi csatát kellett megvívni annyi fronton, hogy nem tudtam, nem volt értelme folytatnom.  

Most viszont vége van... az életünk romokban, hamuból kell újraépítenünk. 18 év küzdelem a rákkal, egy covid oltás miatt összeomlott szervezet - ennyi egy élet. Az orvosa szerint örüljünk, így is orvosi csoda volt. Nem örülök. 45 éves volt.

Én Itt maradtam. Egyedül, két kamasszal, akiknek kötelességem biztonságot és boldog gyerekkort biztosítani.

Nem is tudom, mi vagyok. Dühös? Csalódott? Szomorú? Az biztos. Üres. Az is biztos. Viszont makacs is vagyok. Nem vagyok depressziós, nincsenek öngyilkos vagy önpusztító gondolataim még mielőtt valaki megkérdezné. Egyszerűen vagyok. Teszem a dolgom, próbálom összetartani a 3 főre zsugorodott családunkat és apa nélkül biztosítani a lányoknak a stabil hátteret.  

Ez a blog rólam szól... azért írom, mert valakivel beszélnem kell róla. Ha magammal, akkor magammal. 

Ez a múltunk, a jelenünk - és talán a jövőnk.